news agency

hollywoodreporter interjú - Elizabeth Henstridge

2015.10.29. 22:41, Thea

A hollywoodreporter.com készített egy interjút Elizabeth Henstridggel, az 5.részről, valamint Simmonsról, a SimmonsFitz párosról és Willről. A bővebbenre kattintva az egész cikket el tudjátok olvasni.

Az egész rész a te vállaidon nyugodott, ahelyett, hogy a show egészén múlott volna. Ez ijesztő volt?
Nagyon megijesztett amikor először hallottam ezt az ötletet, de aztán elkezdtünk forgatni és óriási támogatást láttam a többiektől. Igen, Simmons jobban a középpontban volt, mint azt megszokhattuk, nekem pedig több sort kellett megtanulnom, de ott volt a csapat, hogy támogassanak. Egyszer belekerültünk, és ez olyan érzés mintha együtt másznánk meg határozottan egy hegyet.

Mit gondoltál, amikor először hallottál erről az epizódról?
Mint ahogyan azt mondtam, én őszintén azt gondoltam, hogy ez nem fog megtörténni. Túl kockázatos megcsinálni és annyira más ahhoz képest, amit eddig csináltunk. Még most sem tudom elhinni, hogy megcsináltuk.

Amikor befejezted a szöveg olvasását, mi volt az első gondolatod?
Azon aggódtam a legjobban, hogy a rajongók mit fognak regálni. Utálni fogják Simmons-t azért, ami történt Fitz és Simmons miatt? Nagyon aggódtam.

Az egész rész a te vállaidon nyugodott, ahelyett, hogy a show egészén múlott volna. Ez ijesztő volt?
Nagyon megijesztett amikor először hallottam ezt az ötletet, de aztán elkezdtünk forgatni és óriási támogatást láttam a többiektől. Igen, Simmons jobban a középpontban volt, mint azt megszokhattuk, nekem pedig több sort kellett megtanulnom, de ott volt a csapat, hogy támogassanak. Egyszer belekerültünk, és ez olyan érzés mintha együtt másznánk meg határozottan egy hegyet.

Mit gondoltál, amikor először hallottál erről az epizódról?
Mint ahogyan azt mondtam, én őszintén azt gondoltam, hogy ez nem fog megtörténni. Túl kockázatos megcsinálni és annyira más ahhoz képest, amit eddig csináltunk. Még most sem tudom elhinni, hogy megcsináltuk.

Amikor befejezted a szöveg olvasását, mi volt az első gondolatod?
Azon aggódtam a legjobban, hogy a rajongók mit fognak regálni. Utálni fogják Simmons-t azért, ami történt Fitz és Simmons miatt? Nagyon aggódtam.

Miben különbözik Simmons és Will illetve Simmons és Fitz kapcsolati dinamikája?
Egyszercsak a kapcsolatuk romantikussá vált, nagyon ösztönös. Ez csak a túlélésből fakadóan jön, csak egymásnak vannak ott az egész bolygón. A tét mindig magas, szóval ez fizikálisabb, mint a Fitz-el való kapcsolata. FitzSimmons lassan ég, eltart évekig és inkább szellemi kapcsolat, míg a Willel való kapcsolat „ketten a világ ellen” dolog.

Most, hogy Fitz tud Willről, mit jelent ezt FitzSimmons kapcsolatára nézve a jövőben?
Ez biztosan egy ék lesz a kapcsolatukban. Az idő a lényeg és nekik most nincs idejük eldönteni hogyan éreznek pillanatnyilag. Arra fókuszálnak, hogy Will-t visszahozzák és jót tegyenek. A tény, hogy Fitz segít azt jelenti, hogy ő még mindig reménykedik a kapcsolatukban. Az, hogy ez romantikus-e most azt nem tudom. Látni fogjuk rajuk az igyekezetet, a küzdelmet, mert Jenna egy percre sem feledkezett meg a Fitz iránti szerelméről. Ő csak azt érezte, hogy soha többé nem fogja őt látni. Az érzései sosem tűntek el, csak most már egy másik férfi iránt is vannak érzései. Ez egy lehetetlen szituáció mindenkinek. Ez kreál néhány briliáns jelentet Iain-nek és nekem.

Mennyi időbe fog telni amíg Fitz és Simmons megépítik az új portált? Hamar előkerül ez a vonal, vagy lassan, később vagy ez nagyon sokáig tart majd?
El fog tartani egy darabig. Nagyon sok minden történik pillanatnyilag a SHIELDben És ki tudja, hogy egyáltalán működni fog az amiről azt hisszük, hogy egy megoldás.

Milyen volt azt a jelenetet forgatni amikor Simmons szíve összetört, amikor a portál még azelőtt bezárult, hogy az üzenetük átért volna?
Neki tényleg nem marad semmije. Az egy megsemmisítő pillanat volt. Soha nem láttuk még olyan helyzetben, ahol olyan kérdései voltak, hogy „Van e még értelme élni valamiért?” Soha nem gondoltam volna, hogy látni fogjuk őt ilyen helyen. Ő mindig is egy kicsit arrogáns volt az intelligenciája miatt, ha valaki ki tudott találni valamit mindig, nos az ő volt. Szóval kedves és megható volt látni ahogyan összetörik. Ez okozza a kapcsolatát Willel is, mert kész feladni mindent, Ő viszont ott áll mögötte és visszahozza. Nagyon különbözik Fitztől. Will rideg, egy kicsit zsémbes, nem szeret sokat beszélni, csak az-az igazi férfi féri, és ez nem az ami Simmonst a múltban vonzotta. A kapcsolatuk pedig abból született, hogy megpróbált visszajutni Fitzhez és egy a legfájdalmasabb.

Mi a legizgalmasabb a keresésben most, hogy Fitz tud Willről és Simmons megpróbálja visszahozni?
Izgat a kutatás mert Fitz és Simmons kapcsolata most nagyon komplikált. Teljesen a feladatra koncentrálnak, mert ha egy pillanat is abbahagyják, valaki fel fog robbanni. Óriási a feszültség köztük, mint egy elefánt ami majdnem megfullad egy szobában. The tension between the two of them and the size of the elephant in the room is almost suffocating.

 
next episode


3. évad 9. rész - Colsure
megjelenés: Amerika, 2015. december 1. 21:00
Ward bosszú hadjáratot indít a SHIELD csapata ellen, hogy térdre kényszerítse őket, Coulson bebizonyítja, hogy bármire képes azért, hogy kiegyenlítsen.


2.évad 19.rész - The dirty half dozen
megjelenés: Magyarország, 2015. november 26. 22:05
Gonzalesnek és Coulsonnak félre kell rakniuk a nézeteltéréseiket, hogy együtt szembenézhessenek a Hydrával még ha ez ahhoz is vezet, hogy olyannal kelle együtt dolgozniuk akiben nem bíznak.

 
chat
 
SHIELD family

 
elite

 
    
    
    

15/11

 
projects

Agents of S.H.I.E.L.D.
év: 2013 -
státusz: forgatás alatt
évad: 3


6 Miranda Drive
megjelenés: 2016. január 8.
sátusz: kész
szerep: ?
műfaj: Thriller, Horror


The wolves at the door
megjelenés: 2016
státusz: utómunkálatok
szerep: Joanna
műfaj: Thriller


The Tourist
megjelenés: 2015
státusz: utómunkálatok
szerep: Eric Lazard
műfaj: romantikus

The Resurrection of Gavin Stone
megjelenés:2016
státusz: ?
szerep: Gavin Stone
műfaj:vígjáték, családi, romantikus


Commitment (rövid film)
megjelenés: 2015
státusz: kész
szerep: Tube Male
műfaj: vígjáték, dráma


Baby, Baby, Baby
megjelenés: 2015
státusz: kész
szerep: Sunny
műfaj: vígjáték, dráma, romantikus

Marvel's most wanted
megjelenés: 2016
státusz: bejelentett
szerep: Bobbi Morse
műfaj: akció, dráma, sci-fi

 
Social Network

MARVEL 
AGENTS OF SHIELD
CHLOE BENNET
CLARK GREGG
BRETT DALTON
MING-NA WEN
LUKE MITCHELL
ELIZABETH HENSTRIDGE
ADRIANNE PALICKI

MARVEL 
AGENTS OF SHIELD
CHLOE BENNET
CLARK GREGG
NICK BLOOD
MING-NA WEN
LUKE MITCHELL
ELIZABETH HENSTRIDGE
ADRIANNE PALICKI

 

 
About


Az oldalt THEA szerkeszti 2015.10.03. óta. A design a második és szintén Thea készített, viszont ccs kód alapja Lindától van. A feliratozásért hálás köszönet jár Bendernek. Az oldal nem áll semmilyen kapcsolatban az ABC-vel, sem a sorozat szereplőivel, a stábbal. A fordítás mind saját így kérlek ne lopd el, ha felhasználod jelöld meg a forrást. 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG